RÓLUNK
A Calypso Zenekar 1995-ben alakult Tura városában (Budapesttől mintegy 50 km-re) régi barátokból, zeneiskolai társakból, azzal a céllal, hogy egy igényes és széles repertoárral rendelkező, minden igényt kielégítő csapat legyen. Nem tartjuk magunkat sem profinak, sem amatőrnek, mi csak zenélünk és jól érezzük magunkat, ha táncol a közönség.
A Calypso -bár turai együttes-, fennállása óta az egész országban vállal fellépéseket. Kezdetektől jellemző a csapatra a repertoár és a hangszerpark folyamatos fejlesztése. Az évek során mindig arra törekedtünk, hogy hangszereink megszólaltatása, hangtechnikánk által magas igényeket kielégítő, jó minőségű előzenével szórakoztassuk közönségünket. Sokrétű zenei stílusunknak köszönhetően igen változatos rendezvények hangulatfelelősei voltunk és vagyunk. Zenei szolgáltatásunk a néhány órástól az egész éjszakára kiterjedő rendezvényekre biztosít igényes szórakozást. Célunk, hogy mindig az adott rendezvény hangulatához és vendégköréhez igazodó zenei műsorszámokkal szórakoztassuk közönségünket, akár többféle formációban is, így nyújtva nekik maradandó élményt.
REPERTOÁR
Repertoárunk igen széleskörű, egészen a '60-as évektől napjainkig játszunk hazai és külföldi előadóktól, kisebb - nagyobb mindenki által ismert slágereket. Természetesen mulatószenei repertoárunk is igen széles (csárdás, roma, fox, hallgató és a mára fogalommá vált "pörgős mulatós").
Manapság többféle zenekari megnevezés látható, olvasható, mint például a "partyzenekar, showband...stb...". A Calypso-t nem lehet egyik kategóriába sem sorolni, azt szoktuk mondani, tánczenekar vagyunk. Sok "partyzenekar" egyáltalán nem játszik mulatós zenét, vagy ha játszik is, az kimerül 10-15 dalban. A mulatós zene számunkra ugyanolyan fontos szerepet tölt be, mint egy ismert hazai, vagy külföldi sláger, hiszen a mulatós zenék (csárdás, fox, cigányzene, hallgató), a magyar zenei kúltúra része.
A ZENEKAR
A hangszerek mellett, természetesen mindenki énekel és vokálozik.
Esküvői menetkíséretet is vállalunk, harmonika, szaxofon, dob, nagydob hangszerekkel.
TECHNIKA
Hangszereink, hang- és fénytechnikai eszközeink a világon elismert gyártóktól származnak, ezzel biztosítva a rendezvények színvonalas lebonyolítását.
Fellépéseinkre, 300 fő alatti létszám esetén, saját hangtechnikát és fénytechnikát biztosítunk!
Esküvőkön, vagy ceremóniákon a szertartások hangosítását is tudjuk vállalni.